- Szent Anna ünnepe
Sir 44,1. 10-15; 1 Pét 3,1-9; Mt 13,16-17;
Patriarchális egyház?
Szent Anna ünnepe nagyon kedves ünnep az egyházban, amikor a nagyszülőkre, nagymamákra emlékezünk. Itt, Mátraverebély Szentkúton a nagyszülők zarándoknapját tartottuk. Üdvözítőnknek, Urunk, Jézus Krisztusnak nagyszüleiről a Biblia semmit nem említ, mégis elválaszthatatlan tőle a családi háttér. Nem vonjuk kétségbe létezésüket, s a Szent Hagyományra hagyatkozunk a róluk szóló kép kialakításában. Kiemelten Szent Annáról emlékezünk meg, de természetes, hogy férjét, Szent Joakimot sem hagyhatjuk ki.
Viszont furcsának tarthatjuk, hogy a bibliai szövegek, melyeket a szentmisében felolvastunk, inkább Joakimra vonatkoztathatók, mint Annára:
„Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket, nemzedékeik sorában. Ezek a jámbor férfiak azok, akiknek jótetteit nem felejtik el. Javaik gyermekeiknél fennmaradnak, szent örökségük unokáiknál sem vész el, mert ivadékaik, és kedvükért még fiaiknak fiai is az isteni szövetség részesei maradnak”. A Péter levél még inkább rátesz erre az érzésre:
„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek…” kezdetű mondatával. Könnyen kimondjuk az Egyházra is a kritikát, hogy megragadt az úgymond patriarchális szemléletnél, amely Jézus korában természetes volt. Jelen korunkban, melyben oly kiemelten küzdünk a nők egyenjogúságáért, társadalmi és egyházi elismertségéért, s amelyben oly sok törekvés folyik annak bizonyítására, hogy a nők mindarra képesek gondolkodásban, intelligenciában, életrevalóságban, tudományos teljesítményben, amire a férfiak, nehéz megérteni Szent Anna bibliai megközelítését. Valóban lemaradt egyházunk liturgiája a szükséges szemléletváltásról? Amit a II. Vatikáni Zsinat és korunk pápái tanítanak Szűz Máriáról és a női méltóságról, a nők fontos szerepéről, azzal nincs összhangban a liturgia megjelenítése? Érdemes ezzel mélyebben foglalkoznunk.
A Zsinat első nagy megnyilatkozása magáról az Egyházról a „Lumen Gentium” dogmatikai konstitúció, amelyet hamarosan követett a Szent Liturgiáról és Az Isteni Kinyilatkoztatásról szóló konstitúció. Ezek a tanítások alapvetően az Egyház alapjait teszik világossá. A dogmatikai konstitúció nyolcadik fejezetének témája: Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária, Krisztus és az Egyház misztériumában. Itt olvassuk az 53. pontban: (Mária)
a rendkívüli kegyelmi ajándékok miatt messze fölötte áll minden mennyei és földi teremtménynek. De egyszersmind egy ő Ádám törzsökében minden üdvözítésre váró emberrel is, sőt „valóban anyja (Krisztus) tagjainak…, mivel szeretetével közreműködött, hogy hívők szülessenek az egyházban, akik tagjai ama főnek”(VI. Pál zsinati szózatából).
A katolikus egyház a Szentlélek ihletésére szerető szívű anyjaképp tiszteli őt, a gyermeki kegyelet érzelmével. – A Zsinat tehát az emberi család legkiválóbb tagjaként mutatja be Szűz Máriát, akinek Isten különleges szerepet és helyet adott az emberi méltóság helyreállításában. Ezzel a legkiválóbb hivatással nem ellenkezik, sőt éppen megalapozza az a magatartás, amelyet Mária tanúsít az isteni terv elfogadásában. Az angyal szavát megfontolva, igent mond a saját részvételére. Önmagát alázatos szolgálónak nevezi az Erzsébetnél elhangzó Magasztaló énekében. A továbbiakban József jegyeseként engedelmesen bízza magát jegyese védelmére és vezetésére. Elviseli a József gyengeségéből fakadó gyanúsítást, ki titokban akarja elbocsátani, mert nem tudja, honnan a gyermek, s csak az angyaltól felvilágosítva fogadja el őt. Az Egyiptomba menekülés parancsát József kapja álmában, majd Heródes halála után ismét Józsefet szólítja az angyal, hogy a Gyermekkel és anyjával visszatérhet a szülőföldre. A család rendjét tehát Isten még Fia kedvéért, s az ő édesanyja, a legméltóságosabb Szűz Mária kedvéért sem forgatja fel, sőt éppen az biztosítja földi életük keretét.
A Zsinatra hivatkozva Szent II. János Pál pápa 1988-ban, a
Mulieris dignitatem kezdetű, a nő méltóságáról és hivatásáról szóló apostoli levelében ezt írja:
- Az asszony méltóságát és hivatását a vele állandóan foglalkozó emberi és keresztény gondolkodás az utóbbi években igen nagy jelentőségűvé tette. Ezt igazolják többek között azegyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai, melyekre a II. Vatikáni Zsinat ismételten hivatkozott, és a zsinati zárónyilatkozat: „Közeledik az óra, sőt már itt is van, amelyben a nő hivatása teljesen föltárul, az óra, melyben a nő a társadalomban eddig soha el nem ért befolyásra, kisugárzásra tesz szert. Ezért most, amikor az emberiség olyan mélyreható változáson megy át, az evangéliumi lelkületű nők sokban segíthetik az embereket, hogy el ne csüggedjenek.”[ AAS 58:13. (A Zsinat üzenete a nőknek 1965. december 8-án)
Mindez nincs ellentétben a bibliai idézetekkel? Miként érthető az isteni szándék megnyilvánulása az emberi életről a csaknem ellentmondásként ható források alapján? Próbáljunk mélyebben figyelni az egyes kijelentésekre!
Az ószövetségi olvasmány férfiakról szóló dicsérete feltételezi a család egységét, amint Isten megtervezte. A férfi, mint családfő, csak azért válhat naggyá, értékeket továbbadóvá, tekintélyessé, mert a háttérben ott van az asszony, mint a család lelke, miliőjének megteremtője. Sirák fiának könyvéből egy korábbi fejezetben olvassuk:
„A jó asszonynak boldog a férje, s kétszer annyi lesz éveinek száma. A derék asszony jól tartja a férjét, és az békességben töltheti be éveit. A jó feleség nagy ajándék: aki féli Istent – jótettei jutalmául –, az részesül benne… Ami a felkelő nap Isten magas egén a világnak, olyan a jó asszony szépsége, házának ékességére (26,1-4. 21). Ismerősek a Példabeszédek könyvének gyakran idézett sorai:
„Derék asszonyt ki talál? Becse a korallokét messze meghaladja! Férjének szíve bátran ráhagyatkozik, s nem lesz nyereség híján. Jóval fizet neki és nem rosszal, élete minden napján… Férjének nagy a becsülete a kapuknál, ha ülésezik az ország véneivel. Kiállnak fiai és boldognak hirdetik, a férje is magasztalja” (31,10-12. 23. 28). – Ha úgy véljük, hogy az Ószövetség csupán egy letűnt kor patriarchális szemléletét tükrözi, figyeljünk tovább!
Péter apostol mélyebb szintet, a család Istenhez kapcsolódó életét elemzi a férfi és az asszony kapcsolatából:
„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő tiszta életüket.” – Ezzel a mondattal Péter apostol utal a férfi és nő karakterbeli különbözőségére. A férfiak keményebbek, érdesebbek, még Istennel szemben is a racionalitás és az aktivitás szintjén élik meg kapcsolatukat, vagy fordulnak el tőle. Az asszonyok gyengédsége, lelki érzékenysége másként éli az Isten jelenlétét, fogadja szeretetét. Az ő lelkük rezonálása az egész család életét hangolja. S ami igaz a családra, igaz az egész társadalomra is. Fájdalmas hallani utcán, munkahelyen, baráti körben, hogy a lányok, asszonyok durvábban káromkodnak, ocsmányabbul beszélnek, mint körülöttük a férfiak. Ha a lelki finomságot föladják, ha a férfiak tetszése miatt csupán a külső siker, hajviselet, drága ruha, ékszerek a fontosak, ha versenyre kelnek a férfiak nyerseségével, igazi értékük, méltóságuk elvész:
„Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában.” – Ez a rejtett én, szelídség és nyugalom hiányzik világunkból. Amíg az asszonyok nem mernek a férjükre hagyatkozó „gyengébb nem” lenni, amíg a leányok nem mernek a fiúktól tiszteletet és figyelmességet elvárni, amelyben valójában óriási formáló erő rejlik, addig a férfiaktól nem is várhatják el a megértést, a lovagias tiszteletet, az odafigyelést. Mindez az isten-közeli kegyelmi életből épül föl, így válhatnak örököstársakká, együtt imádkozókká, Isten-arcúakká. A további erények, melyeket Péter apostol fölsorol, a családi élet nélkülözhetetlen építő elemei, a társadalom emberséges világának alapjai csak ezután és ebből következnek.
Elképzelhető, hogy az a társadalom, amely fölforgatja az Istentől kijelölt szerepeket, s amely a kölcsönös kiegészítés helyett versenytársakká teszi a férfit és a nőt, biztosabb és boldogabb életet teremt? Valóban a Teremtő terve lehet az a versengés, amelyben a nők mindenáron le akarják körözni és fölül akarják múlni a férfiakat? S ha ezt teszik, nem fog valami nagyon hiányozni ebből a világból, amire nem a férfiak, hanem ők képesek? – Egyre durvuló, egyre embertelenebbé váló világunkból mintha éppen az Istentől megálmodott igazi nő hiányozna!
Mindannyiunk mintaképe az Isten Fia, Jézus Krisztus. Ő engedelmes volt Atyja iránt a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezzel az engedelmességgel tanúsította szeretetének legnagyobb erejét. – Vajon Jézus emberi magatartására nem hatott az ő édesanyjának magatartása? Vajon nem éppen Mária engedelmessége – Isten és emberek iránt – hangolta, készítette elő Jézus mindvégig való engedelmességét? Isten beleszőtte istenemberi életét a mi emberi életünkbe. Minden ember élete beleszövődik családja életébe. Amikor a Zsinat a záródokumentumában megfogalmazza:
„Közeledik az óra, sőt már itt is van, amelyben a nő hivatása teljesen föltárul, az óra, melyben a nő a társadalomban eddig soha el nem ért befolyásra, kisugárzásra tesz szert. Ezért most, amikor az emberiség olyan mélyreható változáson megy át, az evangéliumi lelkületű nők sokban segíthetik az embereket, hogy el ne csüggedjenek” – vajon nem éppen a régen elvesztett emberségünk egyetlen reményét tárja elénk? Véletlen talán, hogy a világ szelleme mindent elkövet az élet forrásának és védelmezőinek tönkretételére?
Szent Anna ünnepének evangéliumában Jézus szavai minderre illenek:
„Bodog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall! Bizony mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok – és nem hallotta.”
Merjük a Teremtő rólunk szóló üzenetét meghallani, valóra váltani, hogy a szeretetben beteljesedő országot is megláthassuk!
Ámen!
